Ugrás a fő tartalomra

Laza, szabad, reménnyel teli, kreatív „én”

Laza, szabad, reménnyel teli, kreatív „én”. Te tudod, hogy mit jelent ez?




Megtörténik-e veled is, hogy amikor autót vezetsz, egy tegnapi beszélgetés rossz emlékeivel gyötröd magad? Vagy azon töprengsz, hogyan került el a pároddal a minden esti vitatkozást? 
Esetleg a kihangosított mobiltelefonodon szörfözöl ismerőstől ismerősig és csak úgy árad belőled a panasz a különböző konfliktusaid, állapotaid, csalódásaid miatt? 
Ha ez vagy valami hasonló történik, biztos lehetsz benne, hogy a lehető legtávolabb vagy a laza, szabad, reménnyel teli, kreatív énedtől.
Velem is van néha így. 

Amint észreveszem, megállok, félrehúzódok az úton, kiszállok az autóból, vagy többnyire csak leengedem a kocsi ablakát. 
Megállok, és figyelek. 

Azt nézegetem, hallgatom, hogy mennyi minden vesz engem körül. Először csak a mellettem elszáguldó többi autós kerül a figyelmem középpontjába. Majd felnézek az égre, és meglátom a felhőket, egy-egy elsuhanó madarat. 
Aztán felbukkan az útszélén egy közeli, keresgélő madár, vagy egy macska. Nézem a mozgását, s ekkor felfigyelek a hangokra is. 
A szél hangjára, a madarak énekére, arra, ahogy a távolban elzakatol egy vonat, vagy megszólal egy harangszó. 

S egyszer csak azon kapom magam, hogy körülöttem minden él, s míg én egy tegnapi vagy holnapi aggodalommal gyötröm magam, mélyen belesüppedve a saját gondolataimba és érzéseimbe, körülöttem száz meg száz történés zajlik, állatok, emberek mozognak, gesztusokat tesznek, élik az életüket, és a természet, az emberi társadalom számtalan eseménye zajlik párhuzamosan.

Próbáld ki, nagyon-nagyon megnyugtató és felemelő élmény!

Ezután újra elindítom a kocsit, s érdekes módon már nem a rossz érzéseket, gondolatokat forgatom magamban, hanem… Hm. Az az igazság, hogy ilyenkor már nem forgatok magamban semmit. Nyugalom és derű van bennem, kapcsolatban vagyok megint azzal az énemmel, amelyik örül, hisz, remél, és jelen van.
Ha ilyenkor újra visszatérek a gondolataimhoz, azok már nem gyötrőek, nem zárnak be engem ismétlődő körökbe. A gondolatok ilyenkor nagyon egyszerű kérdések formájában érkeznek.

Mit tehetek azért, hogy jobb legyen? Hogyan lehetne másképp dönteni, úgy, hogy az eredmény örömteli legyen? Egyszóval derűs, áramló megoldó üzemmódba kerülök. A problémák feladatok lesznek, a kételyek nyitott és érdekes kérdések, a konfliktusok reményteli konszenzussal kecsegtetnek. Ebben a laza kérdező üzemmódban az ember lénye szabadon áramlik, a látókör szabaddá és szélessé válik, s az „én” biztonságosan egyensúlyoz a középpontban.

Amikor megismerkedtem az Access Bars módszerrel, végig a tanfolyam alatt újra és újra „Aha” élményem volt. Miért? 
Mert ez a csodálatos módszer a fejen lévő pontok érintésével pont a kérdező üzemmódra tanítja meg lényünket. A fejen lévő 32 reflexpont érintése a görcsök, rögzült hiedelmeket, tudattalan gondolat-csapdákat és az ítélkező üzemmódot törli, és arra hangolja lényünket, hogy laza és szabad legyen, kreatív, kérdező és megoldás centrikus. Az Access Bars módszer a mai nyüzsgő, stresszes, túlterhelt élet gyengéd kulcsát adja a kezünkbe: a középpontban egyensúlyozó, derűs, hittel teli, kreatív „én”-t.

Legyen számotokra szép, derűs és reménnyel teli ez az év, és annak minden pillanata!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan töltsd fel a magnézium háztartásodat?

Ezt fogyaszd minden reggel, és újjászületsz Íme a mai reggelim: spenót, salátalevél, fél banán, fél alma
Vásároljunk a zöldségestől sötétzöld levélzöldségeket, minél sötétebb, annál jobb!
Magas magnéziumtartalmával hozzásegít a jobb emésztéshez, és a frissebb közérzetünk megtartásához, sejtjeink oxigén ellátását növeli!
Vághatunk bele uborkát, hagyma zöldjét, medvehagymát, spenótot, sóskát, salátát, rukkolát….. bármit, ami szép, élettel teli. 
Egy fél (na jó, negyed) citromot, egy kis aprított, nyers gyömbért is tehetsz hozzá, ha szereted. 
Citrom helyett tehetünk bele egy almát, banánt, vagy kiwit, ezektől édeskés lesz. 
Fokozatosan töltsük meg a turmixgép kancsóját, majd öntsük fel tisztított vízzel, és jó alaposan aprítsuk, turmixoljuk el.
Legyen belőle kb. 5-6 dl  folyadék. Ébredés után, éhgyomorra nemcsak a jobb emésztést segíti, hanem magnézium háztartásunkat is feltölti.
Nálam a reggel így indul: 

Egy evőkanálnyi útifűmaghéjat feloldok 3 dl vízben. Mivel nagyon hamar kocsonyás állagot…

Kertészkednék, de a fejfájásom nem engedi

Makacs fejfájás tavasszal
Szeretne megújulni, és fejfájás nélkül élni a tavasz erejével?

Magával ragadó, felejthetetlen élmények számomra a langyos tavaszi reggelek, amikor házunk teraszán állva gyönyörködöm a napfelkeltében. Körülnézve látom a természet megújulását, látom, ahogyan az élettelen fákba pezsgés, áramlás költözik, s a földből az ég felé törő erőteljes energiájukkal rügyeket fakasztanak. Csodálom ezt a megújuló, téli szürkeségét zöldre váltó kertet, a még törékeny, új hajtásokat, friss leveleket, puha fűszálakat. Ahogy a természetben, úgy az emberi életben is ez a megújulás ideje: a tavasz. Az új élet kezdete. Kibújunk nehéz kabátjainkból, ugyanakkor magunk mögött hagyjuk télen összegyűlt nehézségeinket. Megújulunk tavasz idején. Felfelé tekintünk, energiáinkat, erőinket kibontjuk, izmainkat új életre keltjük.
A Shiatsu tana szerint a tavasz a Fa elem képviselete alá tartozik, mely szerepet testünkben az izmok, és inak közvetítik. Maga az életteli mozgás is ezt jelképezi, ahog…

Te is ragyogsz tavasszal?

Ahogy a hétköznapi forgatagban, a zajos nagyvárosban rohanva intézed mindennapi teendőidet, van – e időd a legfontosabbra, aki nélkül nem lennél az, aki vagy?

Van-e időd, figyelmed Önmagadra?
Szóba állsz-e ezzel a kedves, csacsogó, álmodozó, néha csapongó, bátor és erős nővel, aki voltál, aki vagy? Vagy már rég bezártad őt abba a fekete dobozba, aminek a kulcsát messzire eldobtad?
Bár, hallod néha a gyenge és erőtlen kopogtatást, ahogy megpróbál néha levegőhöz jutni, de kiengednéd-e, hogy ránézz végre, és igazi kapcsolatba kerülj vele?
Milyen lenne, ha együtt, kéz a kézben vonulhatnátok innentől kezdve végig az életen, kedvesen és repkedőn, vagy éppen lázas indulatoktól fűtve, seprűnyélen?
Elbújtál magad elől, a világ elől, mert másvalaki által közölt ítélet szerint nem vagy elég szép, és soha nem is leszel?
Ezek után ítéleteket gyártottál önmagadról, és megállás nélkül igyekeztél mindezt be is bizonyítani?
Mondd, milyen hatással van mindez a jelenlegi életedre?
Ha változtatnál, tégy egy pró…